Fogszabályozás az egészséges életért

„Rosszul rág a gyerek” Ezt a mondatot nem minden szülő hallja, sőt, van, aki sosem, pedig az egyik legfontosabb tényező a gyermek fogainak állapotakor, hogy hogyan illeszkedik az alsó és a felső fogsor egymáshoz.

Ez látszólag nem okoz esztétikai hibát, tehát azt látjuk, hogy az alsó és a felső fogsor egyenes, nincs vele semmi baj, de felnőtt korban hamar elkezdődhetnek a visszafordíthatatlan folyamatok.

fogszabályozás

Az alsó és felső fogsor ugyanis, ha nem megfelelően illeszkedik egymáshoz, minden rágási folyamatnál koptatni, vékonyítani fogják egymást. Ez pedig a fogak letöréséhez vezetnek majd, mely esztétikailag sem a legszebb látvány.

Arról nem is beszélve, hogy ezekben az esetekben már kiskorban megkezdődik a nem megfelelő aprítása a tápláléknak, mely idejekorán emésztési és felszívódási zavarokhoz, a későbbiek során pedig súlyos daganatos elváltozásokhoz is vezethet a vékony-és vastagbeleknél.

Épp ezért érdemes a gyermeket nem csak az éppen aktuális fogtömésekre elvinni, de a szakorvossal egyeztetve röntgen is igényelhető, hogy tiszta képet kapjunk a gyermek álkapcsának, és fogsorának fejlődéséről, mely ha szükséges bármikor alakítható.

Ha ez gyermekkorban elmaradt, de ráismerünk a problémára felnőtt korban, még mindig lehet tenni ellene. Nem véletlen, hogy már nem csak a kamaszoknál, de számtalan esetben felnőtteknél is megfigyelhető a fogszabályozó viselése. Hiszen a fog alakítható, még ha felnőtt korban már ehhez hosszabb idő is szükséges.

Az se tántorítson el senkit a fogszabályozó viselésétől, hogy mindenki látja majd, hiszen nem csak állandó viselésük lehetséges, de már van a saját magunk által kivehető és betehető fogszabályozó, így saját magunk tudjuk megszabni mikor viseljük és mikor nem.

Az állandó, ragasztott fogszabályozók sem kell, hogy problémát okozzanak, hiszen ma már számtalan féle közül válogathatunk, a színestől, egészen a fogfehér színűig, így mindenki megtalálja a neki legmegfelelőbbet.

A legfontosabb azonban nem a szín, vagy a típus, hanem, hogy mindenképp méressük fel a fogaink teljeskörű állapotát, hiszen a táplálkozás az egészségünk kulcsa.

Konzultáció

Konzultáció

Diagnosztika

Diagnosztika

Esztétikus tömések

Esztétikus tömések

Endodoncia / Gyökérkezelés

Endodoncia / Gyökérkezelés

Foghiányok pótlása

Foghiányok pótlása

Esztétikus fogpótlások

Esztétikus fogpótlások

Szájsebészet

Szájsebészet

Implantáció

Implantáció

Dentálhigiénia

Dentálhigiénia

Fogágybetegség kezelése

Fogágybetegség kezelése

Fogfehérítés

Fogfehérítés

Orvosaink

content/2022/pridental-team-elekes-zita.webp

Dr. Elekes Zita

Fogorvos
content/2022/pridental-team-prischetzky-tamas.webp

Dr. Prischetzky Tamás

Fogorvos

Pridental